Ziher | Kétheti Kultúrális Kínálat zene, film & színpad, fotó, könyv, képző & forma, és konyha rovattal, érdekes cikkekkel.

Gyöngyhalászok kertje a Pasaréti úton

  • leading: Alessio
  • szerző: Szöveg: Sárdi Olga
Megjelenés dátuma: 2011. július 27. szerda

Nehéz egy hekken szocializálódott nemzedéknek megbarátkozni a gondolattal,
hogy bármelyik kedd délben beballag egy óbudai kisvendéglőbe, és óriás
marseillesi hallevest eszik. Megboldogult békeidőkben maximum azzal
villantottak a pasaréti vendéglősök, hogy kinél cupákosabb a körömpörkölt,
kinél pörgősebb a targonya. Igen, a targonya.
Aztán ahogy telt-múlt az idő, fogta magát az úri közönség, nekiindult a
nagy külföldországba, oszt mikor hazajött, itt is követelte a fésűskagylót
meg a királyrákot, a szegény tulajok meg csak vakarhatták a fejüket, hogy
hova lesz így a világ. A világ oda lett, hogy ha az ember le tudja tenni
az autóját megfelelő távolságra a saroktól (a múltkor megbüntettek sokra,
most meg elvonszolták kedves asztaltársam gépjárművét a szívtelen
közegek), akkor komoly esélye lesz arra, kellemes másfél órája legyen,
hogy szépet és jót egyen szép és jó helyen.
Az Alessioban már attól könnyekig meghatódtam, hogy a hallevest nem
Bouillabaisse-nek hívják (igen, tudom, az igazi Bouillabaisse
sáfrányosabb, és külön tálalják a halat, de azért az mégiscsak az), vagyis
nem terhelik a sokdiplomás, világlátott és  amúgy is sok stressznek kitett
vendéget azzal, hogy szánalmas módon a mutatóujjával kelljen böködnie az
étlapot, hogy „egy ilyet kérek”, a pincér kevéssé titkoltan
szánakozó tekintetét kerülve pirosra gyúlt arccal;. A leves olyan,
amilyennek lennie kell, púposra pakolva, (ami egy levesestál esetében
képzavarnak tűnik, de nem) minden tengeri dologgal, ami ide rendelni
adatott, van benne lazacka, többféle kagyló, a rák kis farka úgy
kettévágva, hogy könnyű legyen kihantolni őtet a páncéljából, ne kelljen
könyékig belemászni szegény állatba, volt neki baja elég, ha már
elzötykölődött azon a hűtőkocsin a finom melegből egész a Gábor Áron utca
sarkáig;  És pont úgy paradicsomos-hagymás-fűszeres az egész, hogy
aztán a délutáni tenderbontón sem kell  sarokba húzódva számkivetettként a
fogak között kiszűrni a szavakat, hogy koordinációs államtitkárság;
Egy emberes leves ugye az édességet vagy a salátát kívánja, és hát mit is
válaszhatnánk egy közepesen napos hétköznapon a Pasaréti úton, mint egy
kis grillen sült kalamárit és garnélát citromfűnyárson, nincs annál jobb
egy kis rukkolával, leánykori nevén borsmustár (ami szerintem nem elég
szép név egy ilyen ravasz ízű növénynek, rukkola legyen inkább, azt
mondom).  Irtó helyesek a garnélák és kalamárik szépen sorbaállítva,
hercigen megpirulva, egy kis képzelőerővel és proseccoval akár azt is
képzelheti az ember, máskol van, máshor, ahol gyöngyhalászok jönnek haza
este izzadtanfáradtan, vállukról leszakadt, napszítta vakondnadrágban,
csapzott göndör fürtjeik cserzett homlokukba hullik, világít a szemük,
erős tenyerük egész nap a hálót szorította és öööö. A számlát
legyen kedves, igen, készpénzzel lesz, áfásat nem kérünk.

 

{likeit}

.

.