Ziher | Kétheti Kultúrális Kínálat zene, film & színpad, fotó, könyv, képző & forma, és konyha rovattal, érdekes cikkekkel.

Fotó rovat logó

„A művészet nem méznyalás”

  • leading: Beszélgetés Lukács Dávid fotós-operatőrrel
  • szerző: Szöveg: Wavrik Gábor
Megjelenés dátuma: 2011. január 28. péntek

Lukács Dávid (fotó: Wavrik Gábor)Lukács Dávid

Ziher:
Hogyan kezdtél el fotózni, és közrejátszott-e ebben a családi háttér?

LD:
Szüleim matematikusok, szóval nem a szülői ház hatására fotózok. Amennyire tudom, már 3-4 évesen kattintgattam, de igazából 16 éves koromban kezdtem tudatosabban fotózni.

Utáltam iskolába járni. Volt, hogy a lustaságom miatt például még matekból is kettes voltam, a családi háttér ellenére. Olyan pályát szerettem volna, ahol korán el lehet kezdeni dolgozni. Ez a vágyam összhangban volt a fényképészet iránti érdeklődésemmel, és így beiratkoztam a Práter utcai fotó-suliba, ahol már másodéves koromban pénzt kerestem a szakmámban. A Magyar Narancs-nál kezdtem, s a diákmunkából 5 éves munkakapcsolat lett. Nagyon szerettem, jó volt a hangulat, és sokat lehetett tanulni, tulajdonképpen itt szedtem fel a szakma alapjait. Főleg zenekarokat fotóztam, ami nagyon jó buli volt.

98-ban kaptam egy jól fizető, 8 hónapig tartó munkát, az ebből spórolt pénzemből kimentem egy évre Párizsba, világot látni, fotóasszisztenskedni. Jó iskola volt, termékfotós főnökömtől nemcsak tárgyfotó szempontból, hanem a világításról és a technikáról is sokat tanultam. Mikor haza jöttem, felvételiztem a Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr szakára, mert úgy éreztem, ez a logikus következő lépés.

Ziher:
Nem gondolkodtál azon, hogy kint maradj Párizsban?

LD:
Nyilván eszembe jutott, de több dolog miatt úgy döntöttem, hogy nem. Egyrészt nem nagyon volt szimpatikus a hely, iszonyatos küzdelem folyt a fiatalok között, akik be akartak törni a fotós piacra. Szinte lehetetlen volt csak úgy bekerülni. Másrészt nem is annyira ambicionált, hogy kint legyek fotós, mert már elkezdett érdekelni az operatőrködés, és erre reálisan a legalkalmasabb sulinak a budapesti főiskola tűnt. Nagyon jó híre volt, több remek tanárral, például Kende Jánossal, vagy Medvigy Gáborral. Egyébként, ha mostanában hívnának lehet, hogy kimennék nyugatra dolgozni.

Ziher:
Miként oszlik meg a munkád a fotózás, és az operatőri munkák között, és hogyan látod ezt mondjuk 10 év múlva?

LD:
A nagy szerelem egyre inkább az egész estés filmek készítése. A „Kolorádo Kid” operatőri munkája remek feladat volt, nagyon élveztem. Elhoztunk vele két díjat a 2010-es filmszemlén, meg a közönségdíjat, és a montreali („A” kategoriás!) filmfesztiválra is meghívtak minket. Az operatőri szakma nagyon kemény pálya Magyarországon. Nem csoda, hogy sokan keményen piálnak azok közül, akik csak itthon dolgoznak, illetve az sem meglepő, hogy többen dolgoznak külföldön annyit, amennyit csak lehet. Itthon nincs pénz, és nincs nagyon igény igazán piacképes filmekre. Ahogy mondani szokás, a művészet nem méznyalás!

Mostanában nagyátlagban körülbelül fele-fele a fotós és filmes munkáim között az arány. Szerencsére több olyan fotós is van Magyarországon, aki jól él ebből a szakmából, én sem panaszkodhatom. Szeretném, ha tíz év múlva az arány eltolódna a filmezés felé. Gács Tomival közösen működtetett műtermünkben (thepig.hu) mindkét tevékenységnek tere és helye van.

Ziher:
Kik azok a mai magyar fotósok / filmesek, akiknek a munkái leginkább tetszenek?

LD:
A teljesség igénye nélkül! A filmesek közül például Pálfi Gyuri (Hukkle, Taxidermia), Tarr Béla (Családi tűzfészek, Sátántangó), vagy a könnyedebb műfajban Török Feri (Moszkva tér, Szezon).  A fotósok közül például Emmer László, Vass Tomi, Hajdú András, Mészáros Laci, Lábady István, Fiala Gábor. Sok olyan jó fotós is lehet, akiket az ember nem ismer, mert a munkáikból nem annyira látszik a tehetségük. Az alkalmazott fotográfiában a fotó, mint termék, sokszor inkább a megrendelő ízlését tükrözi, és ez természetes. Azokat a munkákat szeretem, ahol nagyobb szabadságom van. Ilyenek voltak például a Hamu és Gyémánt-ban egy-két munka (Jordán Adél fotózása), a Kreatív címlapjai, vagy a Wanted magazin-os képszerkesztői meló. Nagyon tud inspirálni, ha valaki teljesen vad dolgokkal tud előállni, és az jó. Például Domján Gábor, a Wanted grafikusa egyszer nagyon elégedetlen volt egy oldaltervvel, nyugtalan volt, és nem hagyta annyiban. Egyszer csak fogott egy adag hajcsomót, lefénymásolta, és beszerkesztette a lapba. „Ez már rendes, punkos” – mondta, és tényleg úgy volt jó. Vagy amikor Bozsó András fotóművész, egy légypapírt és a ráragadt legyeket direktben levilágította, nnna, az nagyon tetszett!

Ziher:
És a külföldiek közül?

LD:
A fotósok közül: Eugenio Recuenco, Erwin Olaf, Anton Corbijn. A filmesek közül mostanában inspirálnak a német filmesek (pl. Mások élete), vagy a románok (A tölgy, 4 hónap - 3 hét - 2 nap, Lazarescu úr halála).

Ziher:
Készítesz fotókat magadnak, marad időd hobby-ra?

LD:
Nem szoktam csak úgy kedvtelésből fotózni, régen sem volt rám jellemző. Szívesen dolgozom inkább egy megbízáson úgy, hogy közösen találjuk ki a megrendelővel, hogy „mit” fotózzak, és nekem marad a „hogyan”. A csapatmunka vonz.  Van egy hobby-m. Tizenöt éve dobolok egy durva metál zenekarban (korog.hu), ami sok dolog miatt fontos, például feszültség-levezetésnek is kiváló. Van olyan ügyfél meeting, ami után püfölni kell valamit!

Ziher:
Köszönöm a beszélgetést!

Lukács Dávid portfoliója:

http://thepig.hu/#/p=photographers&m=1

Ízelítőnek néhány kép:

Lukács Beauty

.