Ziher | Kétheti Kultúrális Kínálat zene, film & színpad, fotó, könyv, képző & forma, és konyha rovattal, érdekes cikkekkel.

Zene Rovat logó

Fény-árnyék játék

  • leading: Anna Calvi – Jezebel (Anna Calvi 2011)
  • szerző: Szöveg: Horváth Annamari
Megjelenés dátuma: 2011. január 26. szerda

Anna Calvi Amikor először hallottam Anna Calvit, már az első pár taktus után éreztem, itt történt valami. Sötét, misztikus, ugyanakkor szenvedélyes hangjára felkaptam a fejem, és minden számot meghallgattam, ami csak elérhető.

Mielőtt még kiadhatta volna első albumát, a 28 éves, félig olasz, Londonban nevelkedő énekes-dalszerzőről Brian Eno már ódákat zengett, nevezték a BBC befolyásosnak számító „Sound of 2011” listájára és koncertezett a Nick Cave féle Grinderman-nel és az Interpol-lal.

Már kiskamaszként zenei képzést kapott, több hangszeren is játszott és a szülők gyűjteményének köszönhetően lelkesen hallgatta David Bowie-t, a Velvet Underground-ot, Ravel-t és Debussy-t. 11-12 évesen kezdett el dalokat írni, zenét szerezni és csak egy dologgal nem foglalkozott soha, az énekléssel. „Még a zuhany alatt sem”, nyilatkozta egy interjújában. Félénk természete miatt eleinte nehézségei támadtak az énekléssel, de miután elhatározta, hogy túlteszi magát ezen, napi hat órát gyakorolva valamint Nina Simone és Edith Piaf dalaiból erőt merítve, végül legyőzte bátortalanságát.

3 éves előkészítő munka után a végeredmény egy erőteljes, sokoldalú anyag, bemutatva az érzelmek teljes spektrumát: meghittséget, szenvedélyt és magányt. A fény-árnyék, remény-reménytelenség, öröm és csalódás kettősségét, a felismerést, hogy semmi nem fekete vagy fehér és ez így van jól.

S bár a zene és a szöveg egysége is kiválóan működik, Calvi titkos fegyvere, mégiscsak a hangja. Olyan, mint egy fado vagy flamenco énekesé, tele titokzatossággal, melankóliával, vadsággal és bujasággal. Egy szirén, aki bűvös-bájos énekével csábít minket, de akitől másokkal ellentétben mi nem akarunk menekülni, sőt!

A Wayne Shanklin jegyezte Jezebel, egy bukott nő története, melyet 1951-ben Edith Piaf vitt sikerre. Sajnos a dal nem szerepel az albumon (külön kiadásként jelent meg), de tökéletes példája annak, ahogy Calvi a zenéről gondolkodik: „Amikor zenével foglalkozom, teljesen átadom magamat és semmi másnak nincs helye. Csak akkor beszélek, ha van mit mondanom és a zeném is ilyen. Szeretem ha a hangszerek éppúgy, ahogy a szöveg is, képesek elmondani egy történetet, megteremteni egy hangulatot. Minden hangjegynek kell, hogy legyen jelentése.”

.