Ziher | Kétheti Kultúrális Kínálat zene, film & színpad, fotó, könyv, képző & forma, és konyha rovattal, érdekes cikkekkel.

Ott, ahol a hatos megáll | Café Gusto

  • leading: Café Gusto
  • szerző: Szöveg: Sárdi Olga
Megjelenés dátuma: 2011. április 13. szerda

Az szerintem egy ajándék az élettől, ha valakit Gusztávnak hívnak.  Mert a már a Gusztáv változat is jó, komolyan hangzik, de igaziból mindenki tudja, hogy ez tréfa a javából, a Guszti meg aztán már az álca nélküli vidámkodás, ha kimondjuk, el is kell mosolyodni gyorsan, a legjobb így, mutatom: Guuuusztiiii - mosoly. Ezzel a névvel kötelező jófejnek lenni, ötöslottóval konkuráló karma.

Mondjuk én is a szerencse leánya vagyok, mert Guszti nevű kedvenc barátommal járhatok a Gustoba, ahol a tulajt hogy hívják, na hogy? Igen. Szóval egyet fizet, kettőt kap. Sőt, még többet is.

Ezek a szombat koradélutáni ebédek olyanok, mint amikor kizökken az idő, és senki nem igyekszik helyretolni azt. Aki még nem járt a Frankel Leó utca Margit híd felőli végén, az most gyorsan képzeljen maga elé egy icipici kávézót, ami ugyanígy nézhetett ki tíz, harminc és hatvan évvel ezelőtt, egy olyan főnökúrral, aki ugyanígy nézhetett ki tíz, harminc és hatvan évvel ezelőtt. Itt mindenki törzsvendég, vagy tényleg, vagy annyira örülnek neki, hogy most megetethetik, megitathatják, hogy csak ül, pillog és eszik-iszik boldogan. Az elvegyülést segíti Zsoltika, a mindenesfiú, aki ellenállhatlan mosollyal rohan le minden betérőt, az orra alá dugva frissen szerzett Edda vagy R-GO Cd-jét, mivel Zsolti zenei ízlése olyan, mint ő maga - előítélet nélküli és befogadó. Zsolti nem volt olyan szerencsés az induláskor, egyrészt nem lett Guszti, viszont helyette kapott egy jó kis Down-kórt, de az itteniek sokévnyi szeretetével és huszáros hajrával társadalmi érintkezésre még második kerületi értelemben véve is alkalmassá vált, sőt, néha komoly harcok bontakoznak ki, hogy ma kinek köszönt először.

No de enni jöttünk, már lassan 2 óra, ilyenkor már kívánja a szervezet a kalóriát. Tiramisu az van, látjuk a hűtőben, nagy bajunk már nem történhet.
A mit főztél ma, Guszti? kérdésre indokolatlan pironkodással érkezik a válasz minden alkalommal: óóó, ma csak egy kis rákos spagettit, meg rakott cukkinit, meg töltött padlizsánt... és akkor már érezzük, hogy ennek így nem lesz jó vége. Helyesebben jó vége lesz, de megint szánalmas módon ki fogjuk könyörögni, hogy egy kicsit pakoljanak a tányérra, de mindenből, és ami meg nem fér, azt kérjük ki külön, mivel a Gusto a Nagy Víz túloldalán van, ahová ritkán jár rendes pesti, aki tényleg csak akkor megy a hídon át, ha különös oka van rá. Igaz, a Gustoban enni ilyen ok. Itt mindennek van egy nagyon határozott házikaja íze, a lehető legjobb értelemben, hiányzik belőle minden vendéglős csín. Már többször gondolkodtam rajta, hogy ha ugyanezt a pestos spagettit mondjuk a város északi sarkában egy menzán mérnék, ugyanezzel a lelkesedéssel ennénk-e. És tudom is a választ. Nem. Attól, hogy főnökguszti nyolcpercenként jön érdeklődni igazi aggódással, hogy ízlik-e az étel, hogy ötpercenként beesik valaki az ajtón, aki hol jobboldali tévés, hol baloldali kocsmáros, és mindenki ugyanolyan figyelemmel hallgatja Zsolti nem mindig teljesen összeszedett előadását legújabb kalandjáról, amikor modellnek választották egy társadalmi célú kampányba, és mindenki boldogan belesüpped az akolmelegbe, lelkesen eszik meg mindent, amit csak eléraknak és előzékenyen adja körbe az egyébként kezébe nem vett politikai napilapokat, hiszen ha abban van Zsolti, hát abban van... Szóval így esett, hogy egy ebéd alatt ettünk csirkemellet, salátát, cukkinit, töltött padlizsánt, fetás rukkolát és káposztás sztrapacskát

Most egyszerűen nem volt erőnk tiramisut enni, pedig az itt különösen jó, (nem egy könnyű műfaj, minél tocsogósabb, annál finomabb, mert száraz tiramisut ki látott már, ugyanakkor illik neki megtartani azt a sütiformát, amivel elegánsan tud elnyúlni a tányéron) de oh kárhozat, nem fért belénk. Pedig profiterol is volt. De majd legközelebb. Mondjuk jövő héten.

 

Café Gusto

Budapest, Frankel Leó u. 12.

 

{likeit}

.

.