Ziher | Kétheti Kultúrális Kínálat zene, film & színpad, fotó, könyv, képző & forma, és konyha rovattal, érdekes cikkekkel.

Képző rovat logó

Don Quijote kalandozásai a paradicsomban

  • leading: Beszélgetés Győrfi András festőművésszel
  • szerző: Szöveg: Horváth Annamari
Megjelenés dátuma: 2011. június 08. szerda

Győrfi András fotóművész

Anno, multi-kultis koromban a hétfői meeting-ek unalmát csak egy dolog volt képes megtörni. Egy festmény a falon. Négy nyúlánk alak ült egy asztal körül, tanácskoztak, akárcsak mi. A színes ruhákba öltözött don quijote-i alakok, elegáns gesztusokkal győzködték a másikat, s én ahelyett, hogy elmélyedtem volna a különböző riportokban, rendszerint ebbe a meseszerű, festett világba kívánkoztam, az érdekelt igazán, vajon ők miről beszélgethetnek. Nem hagyott nyugodni a dolog, felkerestem a festőt, Győrfi Andrást, elhalmoztam a kérdéseimmel, s azóta már az én falamról is visszaköszön egy kép, ami egy olyan álomról mesél, ami még valósággá is válhat.

 

András vízilabdázó is lehetett volna, végül építésznek tanult és festőművésszé vált. Nemrég megnyílt galériájában kerestem fel, ahol faggattam egy kicsit a múltról, jelenlegi életéről, munkáiról.

Győrfi András

 

 

 

ZIHER: Viszonylag ritkán adsz interjút, miért?

Győrfi András: Ennek az az oka, hogy amikor én kezdtem, arra külön hangsúlyt fektettem, hogy az írott médiában megjelenjek, de az internet világban elvesztettem a fonalat és úgy érzem elveszek a sok információ között.

Milyen kommunikációs csatorna segít a megjelenésben?

1991. november 1-jén volt az első kiállításom, ’92 októberében, tehát egy év után Bárdos András és Bayer Ilona készített velem egy öt perces riportot, ami lement az m1-en, reggel fél kilenckor. Már 10 órakor sorok álltak, a Hilton előtt, ahol kiállításom volt akkoriban. Ez ma már nem működik.

Ez azt jelenti, hogy csak a tv-nek van igazi vonzereje a mai napig?

A tv-nek biztos van. Az emberek sajnos kezdenek leszokni az olvasásról. De, aki az én képeimet szereti, érdeklődik utánuk. Én nem hajtom ezeket a lehetőségeket, de örülök, ha valaki rám talál és ír rólam.

Érdekes, amit mondasz, mert nekem úgy tűnt, hogy tudatosan építed az imázsodat és szerzel magadnak ismertséget. Viszonylag kevesen mondhatják el magukról, hogy évente 5-6 önálló kiállításuk van, és többször jelennek meg külföldön is.

Jelenleg, vákuumban érzem magam, ahol ugyan van egyfajta piaci ismertség, hívnak, szeretik a képeimet, de van egy szakmai gát, amit nem tudok átugrani és a szakmai gát az, hogy nem végeztem el a főiskolát.

 

Ez egy fájó pont neked?

Őszinte fiú vagyok, igen. Az egyenrangúság sosem lesz meg, azt tudom. De közben büszke vagyok arra, hogy a saját erőmből értem el, amit elértem, nem az államtól kapott műteremlakásban dolgozom, megkeresem azt a pénzt, amire mások pályázat útján jutnak hozzá. Volt aki „instant” festőnek írt le, akit elég belekeverni a megfelelő környezetbe és működőképes, tehát nem fogadja el a tehetségemet. Ez a rátartiság bánt.

Győrfi András festményesEgyszer apukádat idézted: „Ne akarj sokat, ha kevés is elég”. Tényleg így gondolod? Egy művész életében van olyan, hogy elég?

Nekem rengeteg tervem van, valószínűleg az a típus vagyok, aki száz évre tervez és a maga szerény eszközeivel, minél nagyobb hatásfokkal szeretné ezt elérni. Exhibicionista vagyok de tudatosan. Én az a gyerek voltam, aki 14 éves koráig nem merte felvenni a telefont, ha csörgött, mert féltem hogy nem tudok megszólalni vagy olyat kérdeznek, amire nem tudok felelni. Mára tudatosan keresem a lehetőséget a kommunikációra.

Fontos neked, hogy megfelelj másoknak? Mennyire számít a visszajelzés, az hogy szeressenek?

A visszajelzés rettentő fontos, az elismerés, a szeretet szintén. Fontos, hogy azok, akik körülöttem vannak, a feleségem, gyerekeim, barátaim, szeressenek és érdeklődjenek a munkám iránt.

Egyszer már említettem neked, hogy szerintem Don Quijote-i figuráid vannak. Ami az elvhűséget, harcot, az elfogadásért való küzdelmet jelenti, úgy tűnik az alakja a valós életedben is visszaköszön.

Teljesen, rám húzhatnák ezt a jelmez, külsőre és belsőre is hasonlítunk. Hiszem, hogy az a helyes út, ami a belső világunkban van. A festészet olyan dolog, ami legalább néhány óra erejéig biztosítja azt, hogy ne tudjanak kimozdítani a belső nyugalmamból. Ahogy mondani szoktam, mi meztelenek vagyunk. Próbálunk a vásznakba felöltözni, de végül, ezáltal meztelenítjük le magunkat igazán.

Fontos-e hogy értsék a képeidet, van-e a képeidnek egyedi szimbolikája?

Rengeteg olyan jelképet használok, aminek én tulajdonítok fontosságot, de sokszor a látogatónak egészen más jön le, más élmény társul hozzá.

A képeiden megjelenő, legfontosabb szimbólumról, vagyis a paradicsomról már számos fórumon nyilatkoztál. Azt vallod, hogy a paradicsomi állapotot, az örömet jelképezi. Mikor jelent meg először?

2004-ben. Több dolog, impulzus egybeesése eredményezte a megjelenését. Az egyik egy alkotói válságomat követő olaszországi utamhoz kapcsolódik, amikor láttam Alberto Savinio képeit, amin gyerekjátékokat szórt el egy kertben. Ebben az időben kezdtem én is kerteket festeni, és egy nap, ahogy kinéztem a kertbe és láttam Marci fiamat a labdáival játszani, dejá vu érzés fogott el. Ezt filozofáltam meg, ha már kert, legyen édenkert, vagyis paradicsom a képeken. Így épült be a piros gömb, kicsit tudatosan és innentől kezdve megállíthatatlan, ez most már a saját jelképem.

 

Azt is mondtad már, hogy ez a te lelkiállapotodat is jelzi.

Igen, szoktam.

Ez egyszer akár el is tűnhet?

Nagyon remélem, hogy nem tűnik el, ha csak Angéla (a festő felesége) nem tesz róla. Legfeljebb egy kiégett állapotomban, mert a piros tényleg a boldogság színe.

Angélának tudható be, hogy a női korszakodat éled?

Azóta kezdtem nőket festeni, amióta megismerkedtünk. Rá gondolva festek nőket, akik hol meztelenek, hol nem. Fontos, hogy nem aktokat festek, inkább az érzéseimet festem bele ezekbe az alakokba. A pályám elején tudatosan nem festettem nőalakot. Abban az időben sokan Szász Endréhez hasonlítottak és én elhatároztam, szász-fejű nőket nem festek. Elmúlt a szászos időszakom, eljött a szerelem az életemben és rájöttem, ez olyan kiaknázatlan terület, amit nem szabad kihagyni.

Bánt, ha másokhoz hasonlítanak?

Az, hogy Szász Endréhez hasonlítottak, bántott sokáig, mert úgy éreztem, pejoratív felhang társul hozzá. Tagadhatatlan, hogy eleinte hasonló technikát használtam, de ezt már jó 15 éve magam mögött hagytam.

Volt személyes kapcsolatotok?

Igen, apukám gyerekkori barátja volt, édesapám még a pályáján is támogatta, sőt majdnem feleségül vette apám húgát.

Egyszer azt nyilatkoztad, Magyarországon jó művésznek lenni. Ezt ma is fenntartod?

Azt szoktam mondani, nekünk Amerika itt van, itt kell lennie. Úgy érzem az európai közönség fogékonysága nagyobb, mélyebbek a kulturális gyökerek és ez nekem sokat jelent. Én, a félig tele ember vagyok. Barabás Marci barátom mondta, hogy ahol jól érzed magad, ott sikered van.

Fontos, hogy együtt tudjanak élni a képeiddel azok, akik vásárolnak tőled?

Igen. Szerintem az én képeimmel könnyű együtt élni, lélekben is ad valami pluszt. Fontos hogy a figyelmedet ébren tartsa. Vagy az ára miatt vagy az izgalmassága miatt. :) Egyik vevőm azt mondta, jó a képem előtt kávézni. Ez jó, mert mégiscsak azzal jó kávézni, akit szeretsz.

A szerethetőséghez talán hozzájárul az is, hogy a képeidnek jellemzően pozitív kicsengése van, egy mesebeli, ábrándos képi megjelenés jellemez, kicsit megidézi a bennünk rejlő gyermeket.

Ezt jól látod. Noha nemcsak idilli helyzeteket, alakokat festek, mégis van a képeimnek romantikája, bája, de nem negédesek. Van bennük egy kis kikacsintás, humor, álmodozás, de ott van a hétköznapok realitása is. Az hogy magamat, ezt az aszkéta, kicsit szakállas, hosszú hajú figurát teszem középpontba, azért behozza a képbe a mát.

Olimpikonokkal van tele a család. Te is annak indultál, de egy sérülés miatt abba kellett hagynod. Gondolkodtál azon, hogy ha ez nem történik, hogyan alakult volna az életed? A téged jellemző belső tűz, vajon utat tört volna magának?

Én egy olyan kisfiú voltam, aki nem volt hajlandó aludni az óvodában, mert rajzolt. 5000 gyerek közül nyertem meg egy indiai rajzversenyt, de emellett vízilabdáztam is, ami a családi hagyomány része volt. Azt hiszem, ez mutatja, hogy már az elején kódolva volt a művészet az életemben. Mondhatnám, hogy festőnek születtem, de építész lettem. Vízilabdázóként sosem lettem volna ilyen sikeres, abban biztos vagyok.

Legközelebbi kiállításaid?

A POSZT-on a Nádor Galériában lesz kiállításom, amit nagyon szeretek és Amerikába is megyek egy önálló kiállítás megnyitására. Emellett készülök a 20 éves jubileumi kiállításra, ahol terveim szerint minden évből lesz egy jellemző kép. Mindenkit várok szeretettel.

Köszönöm az interjút.

 

 

Web: www.gyorfiandras.hu

Galéria: 1054 Budapest, Tüköry u. 5.

 

{likeit}

.

.

Tovább a kategóriában: Strand-divat - made in Hungary! »