Ziher | Kétheti Kultúrális Kínálat zene, film & színpad, fotó, könyv, képző & forma, és konyha rovattal, érdekes cikkekkel.

Könyv rovat logó

Abszurdirodalom

  • leading: A kommunista korszak történelmi feldolgozása
  • szerző: Szöveg: Lángi Zsuzsanna
Megjelenés dátuma: 2011. június 08. szerda

A közelmúlt történelmének feldolgozása láthatóan gőzerővel zajlik, a könyvesboltok vonatkozó polcain már szinte zavarba ejtően széles a kínálat. De vajon mennyire könnyű a történészek dolga, amikor egy korszakról egyértelműen megállapítható, hogy mikor kezdődött és mikor végződött?

Az utókor hajlamos elbagatellizálni az ilyen „rövid” korszakokat: lám, már 20 év is elég volt ahhoz, hogy a magyarországi kommunista hatalom 40-45 éve csak egy pillantásnak, egy „sikertelen kísérletnek” tűnjék. Pedig ennyi pont elég volt ahhoz, hogy néhány generáció életére tragikusan rányomja a bélyegét.

Ha nem lett volna valóság, akkor az alábbi könyveket akár abszurdirodalomként is lehetne ajánlani, ugyanis a „Tanú” című filmből ismert szürreális konspiráció, attitűd és szóhasználat volt tulajdonképpen a valóság.

Majtényi György: K-vonal.
Uralmi elit és luxus a szocializmusban
Budapest 2009, Nyitott Könyvműhely

Bevallottan tanulmányok sorozatából nőtt önálló kötetté, és bár ez egy kicsit döcögössé is teszi a történet(ek) ívét, mégis szinte letehetetlen, ahogy a kommunista „elit”-nek, a hatalom gyakorlóinak kiváltságairól ír. Ez volt a „4K”: K-telefon, külföldi út, kocsihasználat, Kútvölgyi jogosultság.

És persze a vadászat, ami nemcsak szabadidősport volt, hanem a helyezkedés egyik legfontosabb frontja. Valamely vadásztársasághoz tartozás kijelölte az elvtárs helyét a nómenklatúra hierarchiájában. De még ezt is olyan bénán csinálták, hogy szinte fájdalmas. Egy visszaemlékezés írja: „Rákosi rengeteget vadászott... szerette a körvadászatot is. Ez számomra mindig rémületes élmény volt, Rákosi mindenre lőtt, ami megmozdult... Nem volt veszélytelen a közelében vadászni.”

A presztízsszimbólumoknak a luxus mellett a legelemibb igényeket is ki kellett szolgálniuk, hiszen a háború utáni országban szinte minden hiánycikk volt. Így a legnagyobb jutalomnak az számított, ha valami mégis volt: ruha, lakás, kocsi. Egy idő után persze nemcsak az, amit elvettek, hanem amit építettek és behoztak. Ez utóbbiak voltak az igazi presztízs fokmérői..

Tóth Eszter Zsófia: Kádár leányai
Nők a szocializmusban
Nyitott Könyvműhely, 2010

 

 

 

Egy kicsit mikrotörténelem, a mindennapok története: életútinterjúkon, korabeli női lapok és filmek forrásain alapuló, szociológiai igényességgel összeállított tanulmánykötet.
A vidékről Budapestre felkerült lányok jobbára munkásnőként vagy cselédként tudtak elhelyezkedni, eufemisztikusan „a családdal éltek”. Akadtak persze látványos karrierek is, de csak a statisztika miatt: egy fejezet szól a munkásnőkből lett képviselőkről.
Olvashatunk a híresen abszurd jelenetről: Kádár a harisnyagyárban. Saját zoknijára tesz ugyan megjegyzést, de a felesége harisnya-viselete eszébe sem jut, egyrészt mert honnan kéne tudnia az embernek hogy mit visel a neje, másrészt pedig úgyis exportra gyártanak, inkább arra legyünk büszkék, ne pedig mohóskodjunk itten!
Végül egy fejezet a 80-as évekről: gyeses anyukák a panelrengetegben, „unalom az összkomfortban”... érdekes hogy ez az életérzés egy kicsit mintha még ma is továbbélne.
A „Kádár leányai” és a „K-vonal” történelmi szociográfiák, külön érdemük a nagyon gazdag fotógyűjtemény, egy kis retro-nosztalgiát kölcsönözve a szomorú valóságnak.

Kenedi János: Kis Állambiztonsági olvasókönyv I-II.
Október 23. – március 15. – június 16. a Kádár-korszakban
Budapest, 1996. Magvető

A három kötet közül ez a legnehezebb olvasmány, de a legmegrázóbb is. A Kádár-korszak állambiztonsági irataiból, politikai bizottsági ülések jegyzőkönyveiből álló tematikus dokumentumgyűjtemény, három fejezetben, az alcímben megjelölt főbb szimbolikus évfordulókhoz kapcsolódva. Az iratszemelvényhez nincs kommentár, talán ettől is olyan hatásos: úgy lehet olvasni, mint egy levélregényt.
Fokozatosan bontakoznak a történetek, így az 1956 utáni megtorlás egy másodéves egyetemista lány (és „bandája”) leleplezésének és elítélésének példáján, ügynökjelentésekben, belügyi elemzésekben, néhány morzsával a peranyagból. Végül az ítéletek, másodfokon 6 évre súlyosbítva az elsőfok 2 és fél évét, tekintettel az ellenforradalmi cselekmény társadalomra veszélyességének jelentős fokára: ugyanis 1957. tavaszán felírták a hirdetőtáblára hogy „Éljen október 23! Éljen Nagy Imre!”

Az állambiztonság mindenkit figyelt, mindenki gyanús volt. Abszurdak még a fedőnevek is: „Szagosmüge” 1957-ben illegális sajtóterjesztésről jelent a diákszállóban, „Nőszirom” az 1972. március 15-i események résztvevőiről ír, „Keserűlevélke” feladata 1989. júniusában pedig hogy „környezetére olyan hatást gyakoroljon, melynek eredményeként a politikai demonstráció kezdeményezésétől, az azon való részvételtől elálljanak”.

Ijesztő olvasni, hogyan szervezték a teljes mozgósítást az 1989-es Nagy Imre újratemetés biztosítására, figyelésére, majd a jelentéseket az eseményekről. Az egyik aggodalmas értékelő ügynök megállapítja, hogy „a továbbiakban számítani kell arra, hogy ez a szocializmusellenes vonal erősödik, és október 23-ra koncentráltan jelenik meg”.  Ígéretes fickó lehetett, mert valamit megérzett: csak egy pár hét múlva, 1989 nyarán a vasfüggöny egyszer csak - se szó, se beszéd - leomlott, az NDK-s turisták minden további nélkül elautózhattak a naplementébe, az öröknek hitt rendszer pedig a saját dugájába dőlt.
És még ma sem tudni igazán, hogy kiket takarnak a vicces virágnevek, pedig nagyon gyorsan „tisztes polgári” foglalkozás után kellett nézniük.

 

 

{likeit}

.

.