Émilie csodálatos levelei

Mosás, vágás, ámítás

[De vrais mensonges, 2010]

Szöveg: Kántor Mihály

Magam már rég megbocsátottam Audreynak a Szeretni bolondulásig, illetve az Isten nagy, én kicsi vagyok című botladékokat, és azóta számtalanszor bizonyította, hogy Jean-Pierre Jeunet nélkül is képes megállni a lábán. Audrey Amerikába tett kirándulásai (Happy End és Da Vinci-kód) után sem ragadt Hollywoodban – és nem azért mert szűkölködött volna az ajánlatokban, egyedül az ajánlatok minősége nem elégítette  ki. „A móka kedvéért örömmel szerepelek amerikai filmben, de egy Bigyó bla-bla 3-ban azért nem vennék részt.” – nyilatkozta egyszer.

Öt évvel ezelőtt a Drágaságom című remek komédiában szélhámoskodott, drága hotelekben vadászva gazdag patrónusokra, míg bele nem tört a bicskája a londiner fiúba. Most ismét Pierre Salvadori író-rendező dirigálása alatt tologatja a szelet, ezúttal családi körben, fél lábbal pedig fodrász szalont vezetve.

Klasszikus francia recept alapján készült romkom pereg előttünk, jó szándékú hazugságok egyre szövevényesebb hálójába keveredő önbizalom-hiányos hősnővel, egy depibe forduló anyukával és egy derék alkalmazottal, aki szerintem megdönti az egy filmre jutó kirúgások rekordját. A remek kis forgatókönyvnek hála, mindhárom szereplő szerethetően gyarló, ami egy gyengébb szereposztás mentén könnyen maradhatott volna mindössze papírforma. Bár a prímet egyértelműen Audrey viszi, az anyukát alakító Nathalie Baye ellopja a show-t, míg a háromszög férfisarkában Sami Bouajila nyújt friss belépőt.

Mértani pontossággal rajzolt és gyógyszerészeti mérleggel adagolt amerikai romantikus komédiák után kifejezetten üdítő élmény tud lenni ez a szemre ollóval körbevágott, hullámzóan analóg mese, mely – ha az amúgy szép külsőket leszámítjuk– színpadon is megállná a helyét. Jóleső, mint egy korsó jeges limonádé a nyári kánikulában.

{likeit}

.

.