Ziher | Kétheti Kultúrális Kínálat zene, film & színpad, fotó, könyv, képző & forma, és konyha rovattal, érdekes cikkekkel.

Zene Rovat logó

A búsképű lovag diadalmas visszatérése

  • leading: Bryan Ferry: Olympia (2010)
  • szerző: Szöveg: Horváth Annamari
Megjelenés dátuma: 2011. március 02. szerda

Annak, aki elmúlt harminc és megfordult az olyan, máig emlegetett klubokban, mint a Vén Diák, Razzia, Total Car vagy a Nana, valószínűleg nem kell bemutatni Bryan Ferry-t. Elevenen élnek bennem is azok az éjszakák, amikor bokáig érő fekete kabátban buliztunk a „Let’s Stick Together”-re vagy a „Kiss and Tell”-re és hajnalban, a magukat bátorra ivó pasik is a parkettre merészkedtek, majd a „Jealous Guy” alatt, lassúzást imitálva próbáltak interperszonális kapcsolatba lépni a pirkadatig kitartó csajszikkal. Ferry szinte kötelező eleme volt a házibuliknak, tuti recept, ha táncra került a sor.

Azoknak, akik erről lemaradtak volna, itt a remek alkalom a pótlásra. 2010 végén jelent meg Bryan Ferry új albuma, az Olympia, ami visszaidézi a nyolcvanas-kilencvenes évek hangzását, de nem nagypapás, szentimentális módon, inkább biztos alapokra támaszkodva, újfajta frissességgel.

Mielőtt az új anyag méltatásába fognék, azért egy-két gondolat erejéig kanyarodjunk vissza a kezdetekhez. A ’45-ben született angol énekes életében az első igazi mérföldkő, a mára kult-zenekarnak mondható Roxy Music 1971-es megalapítása volt. Legsikeresebb albumaik: a Manifesto (1979), a Flesh + Blood (1980) és az Avalon (1982). A már említett ’81-es kiadású "Jealous Guy" posztumusz tisztelgés a szerző John Lennon előtt, akit a megjelenés előtt pár hónappal gyilkoltak meg.
Ferry, bár a Roxy Music ideje alatt is kiadott egy-két szólólemezt, önálló karrierjét 1983-ban a zenekar feloszlása után indította be igazán. A Boys and Girls című albummal még az USA-ba is betört és az egyik legnagyobb eladási számot érte el.

Az ok, amiért az Olympia igazán különleges, hogy a 2002-es „Frantic”-et leszámítva, az elmúlt majdnem két évtizedben Ferry nem adott ki saját dalokat felvonultató albumot. Érthető ezek után a megjelenést megelőző óriási várakozás, de szerencsére nem kellett csalódnunk, a remegő hangú amorózó a legjobb formáját hozta. Apró érdekesség, hogy eddigi szólólemezeivel ellentétben a borítón most kivételesen nem a mindig kényesen elegáns Ferry támasztja a falat, hanem Kate Moss idézi meg Manet azonos című 1863-as festményét.
A lemez körül nem csak a Roxy Music egykori tagjai bábáskodtak, de olyan nevek is, mint Flea a Red Hot Chili Peppers-ből, David Gilmour, a Pink Floydból vagy Jonny Greenwood, a Radioheadből.
A tíz számos kiadáson nyolc saját dal szerepel, egytől-egyig kitűnő munka. Új belépőknek a Reason or Rhyme-ot ajánlom, ahol visszaköszön Ferry édeskés, borongós hangja és talán érthetővé válik, hogy miért is volt ez egykoron olyan tökéletes aláfestő zene a hajnali csajozáshoz.

 

.